Oroszországban Krisztus születését (a Karácsony) a X. században a keresténység felvétele után kezdték ünnepelni. A régi időktől fogva ez egy csendes nyugodt ünnep volt.
A karácsony előestéje (vagyis a szenteste) régen a legszigorúbb böjt napja volt, az egyszerű emberek és a papság egész nap nem ettek semmit. Várták, hogy feljöjjön az égre az első csillag, ami hírül adja, hogy az Istenfia megszületett. Miután feljött a csillag csak akkor ültek asztalhoz, hogy megünnepeljék a Megváltó születését és a böjt végét.
Éppen ezt a szokást használta ki Szuvorov, a híres hadvezér, akinek a kitüntetését II. Katalin cárnő visszatartotta a hadvezér irigyeinek hamis vádjai miatt. Amikor asztalhoz ültek Szuvorov még a szalvétáját sem vette le tányérjáról. Őfelsége a cárnő észrevette ezt és tudakolta az okát.
-Nem látom a csillagot, felség!- felelte Szuvorov. A cárnő nevetve állt fel az asztaltól, levette a saját Szent András érdemérmét, Szuvorov tányérjára tette és azt mondta:
-Na, most már enni fogsz, gróf!
Karácsony előestéjén, amikor a háziasszonyok leterítik az asztalt, az abrosz alá szénát tesznek (annak a jelképéül, hogy a kis Krisztus szénán feküdt a jászolban). Néhány családnál az asztalterítő alá fokhagyma-gerezdeket is tesznek, minden sarokra egyet, hogy elűzzék a rossz lelkeket. Az asztalra a legszebb edényeket rakják, méghozzá páros számút; még akkor is, ha az asztalnál páratlan számú vendég ül. Régi időkben a szentesti vacsorára az emberek meghívták a rokonaikat és barátaikat. Még ha ismeretlen kopogtatott is be, azt is meg kellet hívni. Jutott étel a gazdátlan állatoknak is, minden háziasszony kitett nekik egy tálkában ételt a ház tornácára.
(Eleinte az egész keresztény világ december 24-én este ünnepelte a Krisztus születését. Majd a nyugat európai államok korábban, az orosz állam pedig csak 1917-ben tért át a Juliánusz naptárról a Gergely naptárra. De csak az állam, az orosz egyház nem, ezzel fejezte ki a szocialista állammal való szembenállását. A Juliánusz naptár szerinti december 24-e január 6-ára esik. Így Oroszországban 1917-től előbb van az újév, mint a karácsony!)
Január 6-áról 7-ére virradó éjszaka mindig éjfélkor kezdődik az ünnepi istentisztelet a pravoszláv templomokban.
Ünnepi istentisztelet után a vasárnapi iskolás gyerekek, vagyis a hittanosok, bibliai jeleneteket adnak elő.
Karácsony szenteste meg szoktak ajándékozni minden gyermeket.
Kortársainkat a sok kérdés közül változatlanul egy kérdés izgatja, hogy mit ajándékoztak a forradalom előtti Oroszországban. A felelet nagyon rövid: „Mindent!” A cár lányainak rendszerint egy igazgyöngyöt vagy egy briliánst ajándékoztak. Így mire felnőttek, mindegyiküknek lett egy igazgyöngysora, vagy briliáns nyakéke.
A Karácsonytól Vízkeresztig tartó tizenkét napot „szvjátki”-nak (vagyis szent napoknak) nevezik, amit megszentelt a Megváltó világra jövetele. Ezeken a napokon illett megemlékezni a szegényekről, a beteg emberekről; ilyenkor ellátogatták az árvaházakba, öreg-
otthonokba, kórházakba és börtönökbe. A régi időkben ezeken a napokon még a cárok is meglátogatták a börtönöket egyszerű embereknek öltözve és alamizsnát adtak a foglyoknak.
A falvakban ezeket a napokat az egész közösség együtt ünnepelte: házról-házra jártak énekelve, körtáncot járva. Ijesztő maszkokat öltve beöltöztek medvének, disznónak, mindenféle tisztátalan állatnak és természetesen „áldoztak a zöld kígyónak” vagyis
iszogattak is. Mellesleg a XVI. századtól kezdve ezeket a maszkokat a pofáknak, álorcának kezdték nevezni.
De a városokban is híresek voltak a karácsonyi szórakozások a lendületességükről. Az egyszerű emberek a tereken szórakoztak, ahol mutatványosbódékat, körhintákat, és piaci teás és vodkás sátrakat állítottak fel. A gazdagabb emberek késő éjszakáig üldögéltek az éttermekben és kocsmákban. A kereskedők trojkáztak. A főrangúak báloztak.
Az orosz cárok is szerették a karácsonyt zajosan ünnepelni.
I. Péter is kedvét lelte a karácsonyi játékokban. A cár termeiben mindenki kicsinosította magát, énekeltek, jósoltak. Maga a cár nagyszámú kíséretével meglátogatta a főnemese-ket és a nagybirtokosokat. Ilyenkor mindenkinek vigadozni kellett, s ha valaki savanyú képet vágott, azt megbotoztatta.
Jelizavéta Petrovna cárnő (I. Péter lánya) orosz szokás szerint tartotta meg a szent napokat. Az udvarában mindenkinek jelmezbe kellett öltöznie, de maszk nélkül. Maga a cárnő leggyakrabban férfiruhát öltött, és nagyon szeretett karácsonyi énekeket dalolni a lányokkal.
II. Katalin kedvelte a népi játékokat és szórakozásokat, gyakran részt is vett rajtuk. Az Ermitázsban bújócskáztak, zálogosdit játszottak, cicáztak, dalokat énekeltek és a cárnő hetykén ropta a néptáncot a főnemesekkel.
Minden ünnepnek van olyan sajátossága, ami csak arra az ünnepre jellemző. Így például: Húsvétra kalácsot szokás sütni és tojást festeni, Újévre fenyőfát díszíteni.
Ez az erdei szépség Németországból jött Oroszországba még I. Péter idejében.1917-től az ateista szovjet államban még emlegetni sem engedték a Karácsonyt, nemhogy ünnepelni.A betlehemi csillagot felcserélték az ötágú csillagra, és szigorúan ellenőrizték, hogy a csillagnak csak öt ága legyen. A zöld fenyő pedig kegyvesztett lett. Akik átélték ezeket az időket – mesélik, hogy titokban vitték haza a fenyőágakat és a legtávolabb levő szobákban dugták el, hogy idegen szem ne láthassa. A megtorlás éveiben a karácsonyi istentiszteleteteket titokban tartották meg a házaknál, a börtönökben és a száműzetésben. A Karácsonyt a leghihetetlenebb körülmények között is megtartották, kockáztatva a munkájukat, szabadságukat, sőt még az életüket is.
1933-ban egy külön kormányrendelettel visszaadták a fenyőtt az embereknek.
A fenyőfa díszítése, mint szokás a XVIII. században terjedt el széleskörűen. De jóval korábban volt szokás az ún. karácsonyi tuskóégetés, mint a rituális tűz szimbólumá. Ez egy vastag tuskó volt, vagy hasábfa, ami a kandallóban égett karácsony előestéjétől a következő 12 napon át.
Ezt a tuskót ünnepélyesen vitték be a házba, meggyújtották; gyakran a tüzet ősrégi módon dörzsöléssel csiholták, miközben imádkoztak és keresztet karcoltak rá. A tuskót megszórták gabonával, megöntözték mézzel, borral és olajjal, ételdarabkákat raktak rá, élőlénynek tekintették, és ittak az egészségére.
A karácsonyi rönk üszkének és hamujának természetfeletti erőt tulajdonítottak, mint például, hogy növeli a szántóföld és a gyümölcsfák terméshozamát, meggyógyítja a beteg embereket, megvédi a házat a villámtól és a rossz időtől, ezért körbevitték a ház és a tanya körül, szétszórták a földeken, gyógyszerként használták. Úgy ütöttek rá az égő rönkre, hogy minél több szikrát szórjon, azért, hogy minél jobban szaporodjon a jószág.
Karácsony előestéjén és éjjelén a fiatalok jósoltak arról, hogyan fog alakulni az életük az új esztendőben, igyekezték megjósolni a jelentős eseményeket, amelyek között a legfontosabb az esküvő volt.
E célból a vízbe olvasztott viaszt öntöttek és a viasz kontúrjaiban próbálták meglátni azoknak a lakját, akikkel találkozni fognak az életben; vagy különböző szimbólumok sziluettjeit: a ház – a jólétet, a körök – mivel a pénzérmékre hasonlítanak – a gazdagságot, a zöldség és gyümölcs pedig – az egészséget jelentették.
Ugyanilyen sziluett-szimbólumokat találgatták az égetett papír kontúrjaiból, oly módon, hogy papírt vastag edényben égették, aztán pedig a hátoldalát úgy világították meg, hogy a sziluettje kirajzolódjon a falon.
Két jóslás nagyon népszerű volt: volt: kidobtak egy cipőt az ablakon és aki felveszi, az lesz a jövendőbeli, vagy a jövendőbelit is így fogják hívni. Sötétben meggyújtották a gyertyát és gyertyafénynél belenéztek a tükörbe, amiben annak a jövőjével kapcsolatos képeknek kellett megjelenniük, akiről jósoltak.
Fordíttotta: Szemerédi Mária
Pravoszláv karácsony – Ledina Cukrászda és Étterem