Bunkócska – Fjodor Saljapin est

Bunkócska – két orosz dal neve, egyik egy népdal, másik pedig annak az alapján írt forradalmi dal.
Átvitt értelemben a kifejezés, „Hej, te bunkócska” vidám iróniával használatos akkor, amikor a problémát lehetetlen másként megoldani, mint nagy fizikai erőkifejtéssel. Ez a dal forradalmi szimblum lett a 19. század végén és 20. elején, és különösen elhíresült Fjodor Ivanovics Saljapin előadásában.

Ahogy az orosz dalok elemzői rámutatnak, a különböző variációkban használt refrének („Bunkó, bunkócska”, „Rántunk, rántunk”, „Hej, a zöldecske magától megy”) a régi módszerekhez nyúlnak vissza, a fák gyökerestül való kihúzásáhához a szántókon: először átvágták a gyökérzetet, majd elkezdték húzni a kötelet mely a fa lombjához volt kötözve. Ha jól meghúzzák, akkor „a zold bunkócska” (a fa) megy magától. A refrének ezekből a favágó dalokból átkerültek a hajóvontatók dalaiba, akik a folyókon a sodrásiránnyal szemben húzták a hajókat.

Fjodor Saljapin előadása a 20. században nyerte el népszerűségét. Saját megemlékezésében rámutat, hogy először 1906-ban április 29-én énekelte el ezt a dalt Kijevben egy ingyenes koncerten néhány ezer munkásnak. A munkások arra kérték, hogy a „Vajsavjanka” vagy az „Internacionale” című dalt énekelje, azonban Saljapin akkor még nem ismerte ezeket a dalokat, és helyette felajánlotta a „Bunkócskát”.

– Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót…
– Hejj te bunkócska, te drága, – 5000 hang énekelt alá, és én, akár egy húsvéti misén, elemelkedtem a földtől. Csak eksztázisban énekeltem, és hogy mi következik ez után – menny vagy pokol – nem is gondolkodtam.”
A 3000 rubelt, ami jótékonysági jegyekből jött össze ezen a koncerten, Saljapin a munkás kasszának adományozta, melyet a kassza az ő tudta nélkül a forradalmároknak adott. E miatt a kormánnyal kellemetlenségei adódtak.

Fordíttotta: Jaksov Artyom